FRISS2010. tavaszán, pontosabban Pünkösdkor Erdélyben jártunk. Immár negyedszerre az elmúlt négy évben. Most is Magyarvalkón volt a szállásunk, Ilonka és Laci, valamint Norbi gondoskodott a felhőtlen időtöltésünkről. Erről olvashattok írásokat a továbbiakban.
Az erdélyi kirándulásunk fotóit
ITT meg
ITT meg
ITT nézhetitek meg.
Becsapós kisbusz
Király Dóri írása
Május 22-én, egy kilenc személyes kisbusszal elindultunk Erdély felé. Három napon keresztül túráztunk, kirándultunk, hegyeket másztunk. Mindezt egy összeszokott baráti társasággal és temérdek jókedvvel. Szlovák rendszámú járművel utaztunk, ezért mindenki utánunk bámult.
- Hogy kerülnek ide szlovákok? - gondolhatták magukban az erdélyiek.
Erdély, 2010. május 22. szombat, 1. nap
Tarka színek
Reggel hét órakor találkoztunk a Matild Központ előtt. Egy szlovák rendszámú kisbusszal mentünk Erdélybe. Utunk során láttunk mezei nyulakat, őzeket és gólyákat. Debrecenben megálltunk pihenni a Mc Donald's-nál. Dél tájban már ott voltunk a határnál, Borsnál. Nagyváradon keresztül mentünk Királyhágó felé. Akik először jártak Romániában, azok tátott szájjal néztek ki az ablakon. Néha még én is meglepődtem, hogy mennyi különbség van Magyarország és Románia között. Az út mellett koszos, nagy csövek voltak, néhány ember lovaskocsival közlekedett és a helybéliek csak úgy átmennek a közlekedő járművek között az út másik oldalára. Az ottani kisebbségek házain is elcsodálkoztunk. Az emberek kimennek külföldre dolgozni, hazajönnek egy köteg pénzzel és elkezdik építeni a palotájukat. A félkész állapotban lévő kastélyukat lefényképezik és dicsekednek vele, hogy milyen szép házat fabrikáltak össze maguknak. Az a legszebb, hogy nem lakik benne senki és csak ott áll egymagában elkészületlenül. A legszembetűnőbb dolog az, hogy a román házaknak kicsi az ablakuk, a helyiek tornyokat építenek a házuk tetejére és néhány épület eléggé tarka színekben pompázik. A következő pihenőnk már Királyhágón volt, amit Erdély kapujaként is emlegetnek. Innen már nem volt messze Magyarvalkó, románul Văleni. Kis idő múlva már megpillantottuk az Akasztóhegy csúcsát és nagy örömünkre még egy rókát is láttunk. A Lőrincz családnál szálltunk meg. Kipakoltuk a holmijainkat a szobákba és egyből mentünk felderíteni a terepet. Segítségünkre volt házigazdáink, Laci és Ilonka fia, Norbi. Nem sokáig tartott a túránk, mivel éppen csak elindultunk és elkezdett esni az eső. Visszafutottunk a kisbuszhoz és vártunk, hogy elálljon az eső, de mintha dézsából öntötték volna. Ezért úgy döntöttünk, hogy inkább elfurikázunk a közeli falvakba. Amikor hazaértünk már meleg vacsora fogadott minket. Húsgombóc leves és rakott krumpli volt az aznapi menü. Vacsora után „gyilkosoztunk", megfürödtünk és éjjel kettő óra körül elaludtunk.
Erdély, május 23. vasárnap, 2. nap
Hajra vigyázni!
Másnap reggel pontosan hét óra negyvenöt perckor keltünk fel. A reggeli lekvár, májkrém, szalámi, paradicsom, uborka és igazi házi sajt volt. Evés után a Tordai hasadék felé vettük az irányt. Erről annyit érdemes tudni, hogy körülbelül két kilométer hosszú és a Hesdát-patak hömpölyög át rajta. Rengeteg barlang található a hasadékban. Az egyikbe páran be is merészkedtünk egy rácson átbújva. Nem véletlenül volt elzárva a látogatók elől, mivel több, mint 1000 denevér repkedett a fejünk fölött. A felfedezés után mentünk tovább a csúszós utakon. Aztán megérkeztünk a végére, ahol már csak MAGAS dombok voltak. Az egyikre fel is másztunk. Azt hittük, hogy nem lesz olyan hosszú az út felfelé, de tévedtünk. Olyan magasan voltunk, hogy már azokat sem láttuk, akik lent maradtak a pataknál. Pedig csak a „dombocska" feléig másztunk fel. A hegymászás után elindultunk visszafele a kisbuszunkhoz. Torda után elmentünk Kolozsvárra, Erdélyország fővárosába. Megebédeltünk a Mc Donald's-ban, utána pedig sétálgattunk a városban. Itt is rengeteg ledöbbentő dolgot fedeztünk fel. Régi, hangos buszok járták az utakat, és a házak sem voltak a legszebbek. Viszont, amiket még a magyarok építettek anno, azok gyönyörűek. Mint például a Szent Mihály templom vagy Mátyás király szülőháza. Kolozsvárról átautóztunk a völgyzáró gátaktól a havasi legelőkön és Mariselen át a Bélesi-tóhoz. Annak idején a '60-as évek elején a falu lakosait felköltöztették a hegyekbe, mivel a völgyet elárasztották vízzel. Amikor a víz szintje alacsony, akkor néhány szerencsés szempár láthatja a kicsúcsosodó templomtornyot. A kirándulás után elindultunk hazafelé. Ismét meleg vacsora fogadott minket, egy kis húsleves, krumpli csirkével, és mellé uborkasaláta. Evés után bátorságpróbára mentünk az Akasztóhegyre. Utána pedig megfürödtünk és elaludtunk.
Erdély, május 24. hétfő, 3. nap
Villámok
Az utolsó napon is reggel hét óra negyvenötkor keltünk. A reggeli ugyanaz volt, kiegészítve húsz darab főtt tojással és sok-sok finom virslivel. Aznap a 24 méter magas Cascada vízesés felé vettük az irányt. A Cascada románul vízesést jelent. A kisbuszunkkal eldöcögtünk addig, ameddig tavaly gyalog elsétáltunk. Most onnan folytattuk a túrázást. Eljutottunk a Fehér-Sziklákig, láttunk egy gyönyörű vízesést, igazi tiszta forrásvizet ittunk és a kicsi lucfenyőket is megcsodálhattuk. Aztán megálltunk egy háznál, amit a többiek horror háznak neveztek el. Ideje volt visszaindulnunk a kisbuszunkhoz. Fél négy körül visszaérkeztünk Magyarvalkóra. Az aznapi menü grízgombóc leves és kapros töltött káposzta volt. Ebéd után összepakoltunk és elindultunk hazafelé. Debrecenben ismét megálltunk a Mc Donald's-nál. Nyolc óra fele már az M3-as autópályán voltunk. Egyik pillanatról a másikra elkezdett szakadni az eső. E mellé csatlakoztak az óriási villámok és a csúszós utak. Este tizenegy órakor megérkeztünk Budafokra.
Trautmann Kitty: Erdély 2010.
1. nap
2010. május 22-én elindultunk Erdélybe, a Matild Központtól. Alig vártuk ezt a napot, én már 4. alkalommal mentem. 7 órakor beültünk a 9 személyes lévai rendszámú buszba, és már vettük is az irányt Debrecen fele. Debrecenbe kis keresgélés után megérkeztünk a Mekibe, ahol megreggeliztünk. Következő állomásunk már a román határ volt. Ellenőrizték az útleveleket, megérkeztünk Romániába.
A határon váltottunk román lei-t, és mentünk is tovább. Kocsikáztunk és közbe néztük az idegen országot. Megdöbbentő volt a látvány, nincsenek útjelző táblák, se sávok fölfestve, az út szélén gyűlik a sok szemét. Kb. 1,5 óra kocsikázás után megérkeztünk a Királyhágóra. Először meglepődtünk, mert tavalyhoz képest sokat újítottak rajta. A murvás utat lebetonozták, ugyan nem tökéletesen, mert helyenként már megsüllyedt és repedezett. Királyhágó Erdély határa.
Csodálatos tájakat láttunk, mivel nagyon följöttünk a hegyeken. Hágón még megvettük a szokásos fagyit, ültünk be a kisbuszba, és meg se álltunk Magyarvalkóig. Amint a szállásunknál kiszálltunk a buszból, egyből megcsapta az orrunkat a hegyi friss levegő. A csomagokat bevittük a házba. A háziasszony, Ilonka, egy kis sütivel fogadott minket. Miután köszöntünk mindenkinek, és megettük a finom sütit, elmentünk földeríteni a falut. Na, igen ám, de közbe eleredt az eső. Csak úgy csúszkáltunk lefelé a hegyek közt. A nap végén finom erdélyi vacsorát kaptunk, májgombóclevest és rakott krumplit.
2. nap
2010. május 23-án 3/4 8-kor volt az ébresztő. Reggelire finom házikosztot kaptunk. Volt az asztalon minden, házisajt, lekvár, szalámi, uborka, paradicsom, kenyér, vaj, tea. Reggeli után fölvettük a túracipőket, és elindultunk a Tordai-hasadékhoz, ami személy szerint nekem a kedvenc helyem Erdélyben. Szerencsére megcsinálták az oda vezető autópályát, így sokkal gyorsabban oda találtunk, mint az elmúlt években. A kisbusszal leparkoltunk a hasadék bejárata előtt, és gyalog folytattuk a túránkat. Elképesztő volt a látvány, a hasadék falán hegymászókat láttunk, rengetek védett növényfajt és persze sok barlangot. Az egyikbe be is mentünk, bár nem igazán lett volna szabad. Átmásztunk a rácson, és bementünk a legmélyébe, elemlámpákkal.
Leesett az állunk, amikor azt láttuk, hogy tele van az egész barlang denevérekkel, amik 2 méter távolságból repkedtek a fejünk fölött. Megnéztük őket, és már mentünk is kifelé a barlangból, hogy tovább kalandozzunk a hasadékban.
Amikor kiértünk a felső végére, megpihentük. Bár nem mindenki. A körülöttünk levő hegyekre kezdtünk fölmászni. Miközben másztunk, láttunk nagyon sok védett növényt, pl. árvalányhajat. Nem jutottunk a hegy tetejére, de a felénél is bőven be lehetett látni szinte az egész Erdélyt. Csodálatos látvány volt. Mi a hegy oldalában pihentünk meg. Pihi után el
kellett indulni visszafelé, mert még sok helyre akartunk ám menni. Pl. a sóbányába, ami sajna zárva volt. Ezért úgy döntöttünk Kolozsvárra megyünk a sóbánya helyett. Kolozsváron is kerestünk egy Mekit, ott ebédeltünk meg. Érdekes volt, mert a Mekiben az egyik eladólány tudott magyarul, így könnyebben ment a rendelés.
Kajálás után elmentünk és megnéztük a nevezetességeket. Voltunk a Szent Mihály templomba, és megnéztük Mátyás király szülőházát is. A kolozsvári túránk után úgy döntöttünk, hogy a következő megálló a Bélesi-tó lesz.
Az oda vezető út hepehupás volt, de ez mindenkinek nagyon tetszett. Még a tó előtt megálltunk a Völgyzárógátnál, és Mariselnél is. Ahogy mentünk fölfelé a hegyen a busszal, egyre csak hűlt a levegő, megjelentek a hatalmas lucfenyők és a havasi legelők. Aránylag hamar odaértünk a Bélesi-tóhoz, aminek a vízszintje a tavalyhoz képest emelkedett. 9 óra fele elindultunk vissza a szállásunkra, Magyarvalkóra. Fél 10-re érkeztünk meg, ekkor meg is vacsoráztunk. Húslevest, csirkehúst krumplipürével, és hagymás uborkasalátát ettünk.
Vacsora után megvártuk, hogy teljesen besötétedjen, és elindultunk bátorságpróbára. Az Akasztóhegyre. Éjszaka. Sötétben. Teliholdkor. Lámpa nélkül.
A kisbusszal leparkoltunk a hegytől kb. 200 méterre. Az volt a feladat, hogy föl kellett mászni a hegyen úgy, hogy lehetőleg ne essünk bele a hegy jobb oldalán található mocsaras tóba. Mert onnan aztán élve ember ki nem jön. Szerencsére mindenki épségben felért a hegy tetejére, ami olyan kicsi volt, hogy éppen elfér rajta 9 ember. Utána az egész Erdélyes csapat együtt jött le a hegyről. Beszálltunk a buszba és visszamentünk a szállásunkra. Megfürödtünk, és már aludtunk is.
3. nap
2010. május 24-e van. Ez volt az utolsó napunk Erdélyben, de mi arra gondoltunk, hogy ezt a napot is teljesen kihasználjuk. Ismét 3/4 8-kor volt az ébresztő. 8 órakor kaptuk a reggelit. Hatalmas választék volt; virsli, mustár, májkrém és még nagyon sok minden. Reggeli után átvettük a túracuccosokat, beültünk a buszba, és elmentünk a vízeséshez.
Elég sokat kellett buszozgatni, főleg oda felé a göröngyös és kátyús utakon. Mikor megérkeztünk a 28 méter magas Cascada-hoz, /vízesés/ megcsodáltuk, lefényképeztük, lefilmeztük, és már indultunk is a Fehér sziklákhoz. Minden tele volt lucfenyőkkel és védett növényekkel. Nem kellett sokat gyalogolni a Fehér sziklákhoz, meg is érkeztünk pik-pakk. A Vigyázót is lehetett látni. Még havat is láttunk a Vigyázó tetején. De nem álltunk meg a szikláknál, sétáltunk tovább. Nem tudtuk pontosan milyen magasan lehettünk, de biztos volt vagy 1300 méter. Sétálás közben megálltunk, mert fölfedeztünk egy horror házat. Nem lakott benne senki, az biztos, csak egy madárfészket találtunk picike madarakkal a gerendák között. Nagyon elszaladt az idő, a horror háznál följebb már nem mentünk, inkább elindultunk visszafelé a buszhoz.
Mikor visszaértünk Magyarvalkóra, megebédeltünk. Erdélyi kapros töltöttkáposzta és grízgaluska leves volt a kaja. Ebéd után sajnos össze kellett csomagolni a cuccokat és el kellett
indulni Magyarországra. Amikor átértünk a határon, döbbenten vettük észre, hogy vannak táblák, föl vannak festve az utak, vannak ép plakátok. Kicsit hozzá voltunk szokva a romániai környezethez. Visszafelé is megálltunk Debrecenbe egy Mekizésre. Onnan már egyenesen jöttünk Budapestre.
Erdély
Írta: Gömörei Detty
2010. május 22-én reggel 7 órakor a Matild Központ elől indultunk útnak Erdély felé. Számomra ez a hétvége nagyon izgalmasnak bizonyult, mivel még sosem jártam Erdélyben. Első megállónk egy benzinkútnál volt, ahol bereggeliztünk, viccelődtünk majd haladtunk tovább. Később csak Debrecennél álltunk meg, ahol Mekiztünk egy nagyot, és élveztünk a friss tavaszi levegőt. Miután pihentünk egyet és a határt is átléptük, Románián keresztül hajtottunk Erdély irányába. Sajnos a látvány elég lesújtó volt, mivel Románia rendkívül koszos.
Utunk során megálltunk még Királyhágónál, ahol Enke tartott egy rövid kis beszámolót ennek érdekességéről. Tovább haladván a táj kezdett egyre szebb és szebb lenni. Erdély gyönyörűséges és a levegőt szó szerint öröm belélegezni. Megérkezésünkkor megismerkedtek az újak (köztük jómagam is) az itteni családdal (akiknél laktunk) majd az állatokkal is összebarátkoztunk (Csucsu, a boci :D). Ezek után elmentünk túrázni, de sajnos eleredt az eső így helyette kocsikáztunk egyet a környéken. Mire visszaértünk, már várt minket Ilonka néni a finom vacsorával. Evés után játszottunk gyilkososat, majd később sorban megfürödtünk és mindenki elment aludni.
Másnap (vasárnap) reggel háromnegyed 8-kor keltünk, nagyon jót aludtunk. Ilonka néni 8 órakor tálalta a finom reggelit, majd utána útnak indultunk a mai túránkra. Első állomásunk a Tordai hasadék volt, amely Erdély egyik legnagyobb nevezettessége. Miután végigsétáltunk a hasadékon, felmásztunk az oldalára (ami nagyon lejtős volt) és onnan csodáltunk a gyönyörű szép tájat. Aztán visszaindultunk, majd utunkat a Sóbánya felé vettük, de sajnos zárva volt így helyette Kolozsvárra mentünk. A látvány nem volt valami szép, csak a régebbről fennmaradt magyar nevezetességek tették valamilyen szinten érdekessé a várost. Miután megebédeltünk és körbe jártuk Kolozsvárt, elindultunk Magyarvalkó felé (ahol laktunk).
Odafelé megálltunk a Bélesi-tónál és a Marisel-nél, amikről ugyanúgy egy-egy műsorvezető tartott egy-egy rövid kis beszámolót. Ezek után jó fáradtan érkeztünk a szállásunkra, ahol Ilonka néni már előkészült a vacsorával. Nagyon szerettem Ilonka néni főztjét, érezni lehetett rajtuk a házi ízeket, másrészt Ilonka néni remek szakács. :D Ezen az estén mentünk bátorságpróbára, ami nagyon izgalmas volt és emellett ijesztő is egy kicsit. Körülbelül éjfélre értünk haza és ismét a sorban lévő fürdés után jó hamar elaludt mindenki.
Utolsó napunkon még elmentünk a Cascada-vízeséshez, ami egyszerűen gyönyörű volt. Sétáltunk egy nagy kört és közben a tájat valamint a természetet csodáltuk. Kis túránk után megebédeltünk, (isteni finom volt) és szomorúan búcsút intettünk az ittenieknek és Erdélynek. Számomra ez a három nap fantasztikus volt, remélem jövőre is jöhetek.
Erdélyi Napló
2010. május 22. - 2010. május 24.
Írta: Veiner Vivien
1. nap (2010. május 22. szombat)
Végre eljött az a nap, amit mindannyian nagyon vártunk. 7 órakor találkoztunk a Matild Központ előtt. Először egy autópálya melletti kis pihenőben álltunk meg. Utána Debrecen felé vettük az irányt, ahol Mekiztünk. Majd továbbindultunk a határhoz, ott pedig pénzt váltottunk. A következő megállónk már „Erdély - kapujánál", a Király-hágónál volt, ahol hagyományszerűen fagyiztunk. Onnan meg sem álltunk Magyarvalkóig. Ilonka és Laci nagy szeretettel fogadtak bennünket. Aztán elmentünk - szokásunkhoz híven - túrázni a környékre, de eleredt az eső, ezért beszálltunk a buszba, majd elmentünk kocsikázni a környező falvakba. Megálltunk gémeskutat nézni, és az esőben ellátogattunk a helyi játszótérre. Miután kiszórakoztuk magunkat visszamentünk Ilonkáékhoz, és vacsoráztunk. (Húsgombóc leves, rakott krumpli.) Este gyilkosoztunk, utána megfürödtünk, és lefeküdtünk aludni.
2. nap (2010. május 23. vasárnap)
Háromnegyed 8-kor keltünk, 8 órakor pedig reggeliztünk. ( Kenyér, felvágott, májkrém, paradicsom, uborka, házi sajt, margarin, lekvár, tea. ) Utána pedig elindultunk kirándulni. Először a Tordai - hasadékhoz mentünk, majd a Sóbányába, ami előttünk negyed órával zárt be, szóval nem tudtunk bemenni. De bementünk Kolozsvárra Mekizni, majd megnéztük a Szent Mihály templomot, Mátyás Király szülőházát, és egy ortodox katedrálist, mivel a románok ortodox vallásúak. Kolozsvárról felmentünk a Gyalui - havasokba a völgyzárógáthoz, a Bélesi - tóhoz és Mariselbe. Majd visszamentünk Valkóra és megvacsoráztunk (tyúkhúsleves, sült tyúkhús krumplipürével és hagymás uborkasalátával. ) 11 óra után mentünk bátorságpróbázni az Akasztó-hegyre. Miután hazaértünk, megfürödtünk, és hajat mostunk. Fél 3-kor pedig lefeküdtünk aludni.
3. nap (2010. május 24. hétfő)
Szintén háromnegyed 8-kor keltünk, 8 órakor pedig reggeliztünk. Reggeli után elmentünk a Vízeséshez (románul: Cascada, mint az énekesnő). Utána elmentünk sétálni a hegyekbe, ahol találtunk több vízesést is, egy horrorházat, és egy kristálytiszta vizű patakot. Ja, és Dettivel rengeteg csodaszép követ szedtünk. Hazamentünk Ilonkáékhoz, és megebédeltünk (grízgombóc leves, erdélyi kapros töltött káposzta.) Koradélután elindultunk Magyarországra. Először Nagyváradon álltunk meg, ahol tankoltunk. A következő és egyben utolsó megállónk Debrecenben volt, ahol ismét Mekiztünk. Elindultunk, és pár kilométer múlva elkapott minket a vihar, ami szinte hazáig tartott. Budapesten belefutottunk a Jean Michael Jarre koncertről hazafelé tartó tömegbe. Még kocsikáztunk egy kicsit, de 11-re mindenki hazaérkezett erről a nagyszerű kirándulásról, és nem is mertünk belegondolni abba, hogy másnap iskolába kell mennünk.
Útinapló
Írta: Aszódi Dóri (Manyi)
1.Nap
Reggel hét órakor indultunk Erdélybe a Matild Központtól, egy kilenc személyes kisbusszal. Útközben megálltunk pár helyen, például a debreceni Mekiben. Debrecen után a Borsi határátkelő következett. A határ túlsó oldalán Románia volt, ami nem túlságosan szép ország, mivel a házak csúnyák, az utak pedig rosszak. A következő megállónk a Királyhágó volt, ami még a Trianon előtt Magyarország és Erdély határa volt, most viszont Erdély kapujának mondják. Kicsit pihentünk és fagyiztunk végül elindultunk Magyarvalkó felé, ahova pár óra múlva meg is érkeztünk, közben láttunk rókát, lovakat és bocikat. A Lőrincz családnál szálltunk meg, lepakoltuk a szobáinkba a táskákat, és el is indultunk felfedezni az erdélyi tájat. Nem sokkal később eleredt az eső ezért vissza kellett menjünk a házba, ahol kaptunk finom vacsorát, mégpedig húsgombóc levest és rakott krumplit. Evés után gyilkosoztunk, azután fürödtünk és aludtunk.
2.Nap
Másnap háromnegyed nyolckor keltünk fel, és reggelire ettünk kenyeret, lekvárt, májkrémet, szalámit, házi paradicsomot, uborkát és sajtot. A szép időben elmentünk a Tordai hasadékhoz, ami körülbelül 1,5 km hosszú. A hasadéknál sok barlang volt, az egyikbe be is mentünk, denevérekkel és az ürülékeikkel találkoztunk. Kicsit rémisztő volt. A hasadék végén pihentünk, visszaindultunk és Kolozsvárra mentünk, ami Románia harmadik legnépesebb városa. Itt megint ettünk a Mekiben. A város legszebb része a Szent Mihály templom, hiszen ezt még a magyarok építették. A városnézés után, a következő uticélunk a Bélesi - tó volt. A tó 1350 m magasan van és sok évvel ezelőtt egy falu volt a helyén, amire ráengedték a vizet, de amikor lecsökken a vízszint, néha még a templom tornyát is lehet látni. Esteledett, ezért hazafelé vettük az irányt. Vacsorára húslevest, sült csirkét, krumplipürét és hagymás uborkasalátát ettünk. Ezután a fürdés és az alvás következett.
3.Nap
Hétfő reggel is háromnegyed nyolckor keltünk, és reggelire ettünk virslit mustárral, kenyérrel és főtt tojással. Ezen a napon a Cascada vízeséshez mentünk, ami nagyon szép volt, de nemcsak a vízesést néztük, hanem sétáltunk is egy kicsit a hegyek között. Azután visszamentünk a szállásra és ebédeltünk grízgombóclevest és töltött káposztát. Ebéd után összepakoltunk és elköszöntünk a Lőrincz családtól, és Csucsutól, a bocitól. Elindultunk hazafelé. A határ után csodálkoztunk, hogy Magyarország mennyivel szebb, mint Románia. Vacsoráztunk még a debreceni Mekiben, azután mentünk haza. Útközben sokat esett az eső és két balesetet is láttunk, végül szerencsésen megérkeztünk Budapestre, tizenegy óra körül.
