Csak egy kérdés. Miért? XII. És a fiúk? | Szerkesztette: Fankaaa | 2012/02/21

0 79

*Melletted valaki másnak érzem magam, valaki olyannak, aki jobban hasonlít rám. * 

Szépen lassan vánszorognak a napok. Húzogatom a napokat. Még 3 hónap és 24 nap, még 3 hónap és 23 nap. Minden nap felkelek, és elmegyek a gyerekmegörzőbe, amit mások általános iskolának hívnak. Lehúzom a napi 6 órám. S mikor kilépek az iskola kapuján már mosolygok... Elfelejtem...Mit? Azt, hogy mióta ez a csaj idejár, nekem nincs nyugtom, és azt, hogy folyton beszó,l és csak úgy tesz, mintha milyen aranyos, kedves, okos inteligens kislány lenne... De csak aki ismeri, az tudja, hogy ő igazából nem az, aminek teszi magát. Igen. Ezt kifejezetten ott hagyom, és nem foglalkozom vele. Hiszen nekem van olyanom, ami neki nincs. Van családom, olyan emberek akik szeretnek, sportom, hobbim, Célom és igen... Szerelmem. Bent hagyok mindent ami fáj. AMi rossz. 
Kint ő vár. Mosolyog, és már én is mosolygok. Miért ne tenném? Hisz ott van aki ,,bearanyozza" a napom és aki elfogadja, hogy ilyen vagyok, és ez van, semmi más. Szeretem őt. Egyszerűen azért, mert olyan, amilyen... Azért mert van. Azért mert kilépek az iskolából, és az ő mosolyába ütközöm, ettől a mosolytól pedig nekem is mosolyogni van kedvem. Megérkezik az öröm, az élni akarás, és a pozitív hozzáállás. Szóbeli elött állunk. Félek tőle, sőt rettegek. De mikor ő mondja, hogy ne féljek, hiszen menni fog, akkor elmúlik a félelem. Hiszek neki, és hiszek abban, amit mond.  Nem kell nagy csoda... Nem kell más csak ő. Mellette van esélyem valami másra, valami jobbra, és ezt nem hagyom elveszni.