Csak egy kérdés. Miért? És a fiúk? | Szerkesztette: Fankaaa | 2011/11/26

0 94

Kaptam egy ölelést, és minden annyival szebb volt. Odabújtam hozzá, beszívtam az illtatát, és ,,szálltam" Nem akartam másra gondolni, csak a mostra... Se a múltra, se a jelenre, se a jövőre. Csak arra, hogy ő és én itt állunk az utcán, megölel engem, és érzem az illatát, az arca a nyakamon van. Hallom ahogy lélegzik...
Azt hiszem szeretem. A magam kis lüke, őrült módján szeretem őt. Vajon ő mire gondol? Mit érez és mit akar? Kaland vagyok, vagy komoly?  Két hónapja ismerem, és ez alatt az idő alatt egész jól kiismertem. Tudom, hogy mi van náluk otthon. Tudom, hogy hányszor fájt neki az, hogy a többiek hogyan bánnak vele. Valamilyen módon egy cipőben jártunk... Mindeneste beszéltünk. Órákat. Állandóan rá gondolok. Hiányzik, pedig mellettem áll. Folyton rágondolok. Mikor felkelek, mikor úton vagyok az iskolába, mikor bent vagyok, mikor matek témazárót írok, amire nem készültem, mert vele beszélgettem, vele szórakoztam, s együtt nevettünk, de nem érdekelt.... Majd lesz valamilyen. Az fontosabb volt, hogy vele beszéljek. De akkor is rágondoltam, ha edzettem, vagy ha kint szórakoztunk a csajokkal az udvaron. Most is rá gondolok. Öt perce állunk így, hogy öleljük egymást. Megmondanám neki, hogy szeretem, de félek... Félek mert ő a legjobb barátom, sőt mindenem . Mi lesz, ha elrontom? Így csak állok, s hallgatom, ahogy veszi a levegőt....:
-Mehetünk?- s elmosolyodott.
-Persze!- és mentünk, fogta a kezem, és sétáltunk tovább... Minden olyan szép volt. Olyan boldog... Tökéletes :)  Úgy éreztem nekem nem kell más, csak hogy ő itt sétáljon mellettem. Némán ballagtunk felfelé, de ez nem egy kínos csönd volt... Nem, ez nem. Ez egy olyan csönd volt, amikor az emberek szavak nélkül beszélgetnek. S az egészet csak az törte meg, hogy szembe jött velünk egy ember... Aki tán akkor még mindketttőnknek egy legjobb barátja volt... :)